Budapest Főváros Levéltára 2008-ban összeállított, 2009-ben Vajdaság több településén és Belgrádban már sikerrel szerepelt Neoreneszánsz építészet Budapesten című építészettörténeti vándorkiállítása 2012. április 20-án a boszniai Szerb Köztársaságban, Banja Lukán mutatkozott be.
A kiállítást Davidović Dragoljub polgármester nyitotta meg a boszniai Szerb Köztársaság Kortárs Művészeti Múzeumában, amelynek az egykori vasútállomás Osztrák-Magyar Monarchia korabeli neoreneszánsz épülete ad otthont. A megnyitót megelőzően dr. Á. Varga László, Budapest Főváros Levéltára főigazgatója és Popović Dušan, a Boszniai Szerb Köztársaság Levéltárának igazgatója aláírta a két intézmény együttműködési megállapodását.
Az eseménnyel kapcsolatos helyi rövid hír megtekintéséhez kattintson ide!
További fotókért kattints a képre!
2012. június 5-én a Levéltári hét – Nemzetközi Levéltári Nap (június 9.) programsorozata keretében a Szarajevói Történeti Levéltár igazgatója, Zaimović Haris együttműködési megállapodást írt alá a Belgrádi és a Ljubljanai Történeti Levéltár igazgatóival, Gačić Dragannal és Cvelfar Bojannal.
Ezt követően a szarajevói óváros egyik legfontosabb török kori műemléképületében, a Szarajevói Múzeum kiállításait befogadó régi fedett vásárcsarnokban, a Brusa Bezistanban Živanović Miroslav, Szarajevó alpolgármestere megnyitotta Budapest Főváros Levéltára Neoreneszánsz építészet Budapesten című vándorkiállítását.
Az eseménnyel kapcsolatos képes boszniai beszámoló itt érhető el!










