Évfordulók nyomában – Kun Béla letartóztatása, 1919. február 21.

A Budapest Főváros Levéltárában őrzött irategyüttesekben számos olyan dokumentum található, amely a nagyközönség érdeklődésére is számot tarthat. Ezekből a forrásokból szeretnénk mostantól honlapunkon egy kis rövid hírben, akár évfordulóhoz kapcsolódva, felhívni a figyelmet.

A Budapest Főváros Levéltárában őrzött irategyüttesekben számos olyan dokumentum található, amely a nagyközönség érdeklődésére is számot tarthat.  Ezekre a forrásokra szeretnénk mostantól honlapunkon egy kis rövid hírben –  akár évfordulóhoz kapcsolódva – felhívni a figyelmet.

1919. február első felében, a Bernben megrendezett szocialista konferencián az európai szociáldemokrata vezetők szorgalmazták a nemzetgyűlési választások megtartását. A magyar kormány ezzel összhangban 1919. április 13-ra kitűzte a választás napját. A felfokozott választási hangulatban 1919. február 20-án a KMP által feltüzelt tömeg – munkások, leszerelt katonák – megtámadta a Népszava szerkesztőségét, lövöldözés tört ki, aminek nyolc halálos áldozata volt, köztük két rendőr. Ezt követően Kun Bélát február 21-én letartóztatták, majd február 22-én került be a Budapesti Kir. Büntetőtörvényszéki Fogházba, ahonnan aztán 1919. március 21-én szabadult. A letartóztatás után a rendőrök megtorlásként brutálisan megverték őt a Mosonyi utcai Toloncházban, ami általános megütközést keltett, kiváltva ezáltal a társadalom szimpátiáját, s hirtelen a történelem rivaldafényébe röpítette a Tanácsköztársaság későbbi vezetőjét.

Budapest Főváros Levéltára által őrzött irategyüttesek, mint a fogolytörzskönyvi és királyi ügyészségi, valamint a királyi büntetőtörvényszéki fondok lehetőséget nyújtanak minden érdeklődőnek, hogy a bukott háború utáni vészterhes időszak magyarországi eseményeit minél behatóbban tanulmányozhassák.

Kun Béla nyilvántartásba vétele a fogolytörzskönyvben 

(A linkre kattintva a kép kinagyítható)