Aki vért ad, életet ad! 2020. október 9-én (péntek) 9.00 órától a Magyar Vöröskereszt véradást szervez Budapest Főváros Levéltárában.
Budapest Főváros Levéltára tisztelettel meghívja Önt a Háborúkban megerőszakolt nők emlékezete projekt keretében megrendezésre kerülő A háborús erőszaktétel története, vizuális megjelenítése és a köztéri emlékművek változatai konferenciasorozat második előadására.
Nyomozzunk együtt! Szakolczai Attila főlevéltáros legújabb írásában egy 1957-es büntetőügyben keletkezett iratanyag elemzésével világít rá, hogy a diktatúrákban a bírósági eljárás során aprónak tűnő részletek megváltoztatásával mennyire más megvilágításba kerülhet ugyanaz az eset, s ezáltal annak megítélése is.
Kutatótermünk a megszokott nyitvatartásban, de előzetes bejelentkezés alapján indította szolgáltatásait. Ügyfélszolgálatunk nyitvatartási időben előzetes bejelentkezés nélkül felkereshető. Közösségi tereink, kiállításaink, valamint az első emeleti étkező szabadon látogathatók.

Eseménynaptár

bfl_plusz_garami_horvath_honlap.jpg
2016. december 08. 15:12
Budapest Főváros Levéltára, Gárdonyi Albert terem
Előadássorozat
bfl_plusz_csiffary_haraszti.jpg
2016. november 03. 15:11
Budapest Főváros Levéltára, Gárdonyi Albert terem
Előadássorozat
bfl_plusz_gerhard_racz_10_13.jpg
2016. október 13. 15:10
Budapest Főváros Levéltára, Gárdonyi Albert terem
Előadássorozat
2016. október 13-án 15.00 órakor kerül megrendezésre a XIII. BFL+, melynek keretében Gerhard Péter és Rácz Attila előadását hallhatjuk.
bfl_plusz_locsei_zambo_reszlet.jpg
2016. június 02. 15:06
Budapest Főváros Levéltára
Előadássorozat
bfl_plusz_lugosi_nagy_kep.jpg
2016. május 05. 15:05
Budapest Főváros Levéltára
Előadássorozat
2016. április 07. 15:04
Budapest Főváros Levéltára
Előadássorozat